Mezei János polgármester úr zárószavai a világtalálkozón.

Tisztelt Vendégeink, kedves vendéglátó Szentmiklósiak!

Mint minden boldog találkozásnak, van egy kellemesebb és egy szívszorítóbb része.
Öröm volt együtt lenni azokkal, akik otthonról jöttek haza, engedelmeskedve a szülőföld hívó szavának.
Elbeszélgetve gondolatokat cserélve, éreztük azt, hogy a szülőváros jövője az elszármazottak számára sem közömbös. Érezhettük, hogy az együvé tartozás nem csak ajándék, hanem kölcsönös felelősség is.
Van ellenben az elvállásnak egy reményteljes szépsége is, hiszen az újratalálkozás hitével telített.
Engem házigazdaként, inkább ez az ígéretesség foglalkoztat. Hiszem és meg is ígérem, hogy az elmúlt napok fennkölt szépségének lesz folytatása.
Az már csak természetes, hogy mint minden ünneplést, a mostanit is dolgos hétköznapok hosszú sora követ majd, mert hát, ez az élet rendje.
Az ünneplések egyik varázsa éppen az, hogy erőt, energiát szolgáltnak a munkához, azoknak a céloknak az elérésében, amikben hiszünk, amik megadják életünk értelmét, eldöntik majd földi létünk értékét.
Mivel ilyen nagy dolgok múlnak a találkozásokon, tekintsünk úgy rájuk, mint megannyi szent alkalomra, amelyek az erőt merítés, a feltöltődés lehetőségei, melyek nem hiányozhatnak sem a magunk, sem a családjaink életéből.
Az a lelki erő, ami most is, bennünk munkál, a vendéget és a vendéglátót egyaránt gazdagabbá tette, noha olykor a pillanatnyi fáradság érzése kerekedik felül. Legyünk hát azon, hogy minél több időt fordítsunk egymásra, éppen a kölcsönös gazdagodás jegyében.
Mielőtt azonban búcsút vennénk, és jó utat, kellemes hazaérkezést kívánnánk vendégeinknek, régi szokásainkhoz híven mulassunk még egyet közösen.
Előtte azonban, megköszönöm minden kedves vendégünknek az utazással járó nehézségek vállalását, az együtt eltöltött idő elmúlhatatlan szépségét.
Ugyanakkor köszönöm a rendezőknek e négy napos rendezvény szervezésével, előkészítésével és lebonyolításával járó összes fáradságát.

Üdvözlettel és tisztelettel,
Mezei János
polgármester

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s